Verselemzés:

Vershelyzet:

A vers a romantikus vallomásosság jegyében,a személyes érintettség nyilvánossá tételével , illetve  a vershelyzet kimondásával indul. A bevezető versszakokban a lírai én feltehetőleg egy friss, múltbéli élményre, szülőföldjén tett korábbi látogatására emlékszik vissza. Személyes gondolataiban szembeállítja jelenlegi környezetét, a nagyváros tőle idegen világával. A beszélő már ebben a szembeállításban, nyilvánvalóvá teszi, hogy fizikai jelenléte a nagyvároshoz köti, mégis az alföldi tájat érzi legbenső lényegével, lelkével azonosnak.

Beszédhelyzet:

A vershelyzet részletes bemutatását követően az alföldi táj megidézése, a látvány kerül középpontba. A felidézett-elképzelt tájba a lírai én önmagát is belehelyezi. A lírai énnek ez a megkettőzése elbizonytalanítja a megszólalást. Hiszen a tájleírás egyszerre olvasható a nagyvárosban képzelgő költő és az elképzelt alföldi vándor beszédeként. Ez azt jelenti, hogy a jelen és a jövő idősíkjai is összeolvadnak. A zárlatot a felidéző –visszaemlékező én szólamaként is olvashatjuk.

Nézőpont:

A felidéző egy elképzelt utazás helyzetében úgy alkotja újra a tájat,hogy abba vándorként önmagát is beleképzeli. Ez további következményekkel jár. Egyrészt személyes, ugyanakkor folytonos mozgásban lévő nézőpont jön létre. Másrészt az olvasó is a vándor mozgását és tekintetét követi, az ő ,,lábával” és az ő,,szemével” .

A képzeletbeli vándorlás egy forró nyári délelőttől 

alkonyatig tart.

Meghatározó iránya a puszta belsejétől ,halad az alföldi kisvárosig . A nyitó kép az elképzelt lírai ént a táj kitüntetett pontjába, középre helyezi (,, körülem”). A természetben megélhető szabadság élménye a költemény egészének meghatározó vonása, amit a lírai én folytonos mozgásban és a látószög állandó változásában egyaránt érzékelhető.

Poétikai eszközök:

A leírás a tikkasztó nyári hőségtől lusta, ráérősen nyugodt, szinte mozdulatlan világot jelenít meg, ennek ellenére a szöveg dinamikája erőteljes. Ezt a mozgalmasságot egyrészt az életképszerű pillanatok sokaságát rögzítő (,,Szundikál a gulyás leterített subán”: ,,Gólya fiak anyja , / Nagyot nyel,és aztán /Fölemeli fejét s körülnéz kényesen”) , ugyanakkor folytonos mozgásban lévő látószög hozza létre. Másrészt a látványt érzékletesen megjelenítő,változatos poétikai eszköztár alakítja.

Az olvasónak a megszemélyesítések (,, Kapaszkodik a nap fölfelé”;  egy nagy ágas / áll szomorúan; ,, hányja, / egyre hányja / A cigánykereket”) és hasonlatok tűnhetnek fel elsősorban.

A látvány megteremtésében a színek jutnak fontos szerephez. ( sárga fenék,homokdombok,sötétzöld káka,zöld búza…).

Gyakoriak a nyugalmi állapotot vagy lassú mozgást jelenítő igék és névszók ( hever,lomhák,meg se’ mozdul, lusta piócák,nyújtogatja). Valamint jellegzetes a pusztai csend időnkénti megtörését jelző hangutánzó szavak ( loccsan,jajgat,károg) használata 

Versforma:

A változatosság érzésének létrejöttében az ütemhangsúlyos, négyütemű tizenkettesre épülő versformának is fontos szerep jut. Ez a hosszúság ugyanis lehetőséget nyújt a részletező leírásra, de könnyen egyhangúvá, lassú sodrásúvá teheti a tempót.

Ezt a problémát a strófaalkotás úgy kerüli meg,hogy a tizenkét szótagos sorokat hat szótagos félsorokkal váltakoztatja ( 6-12-12-6-6-12-12-6). Ezek-különösen strófa belsejében -felgyorsítják a tempót,és mozgalmassá teszik a versszak szerkezetét.

Téma:

Szülőföldjére való visszaemlékezés és ennek bemutatása.

Műfaj:

Tájleíró vers.